főzősarok
rég volt már a kategóriában új bejegyzés, de ennek ellenére nem lazsáltam, csak lusta voltam beírogatni, meg hát nem is nagyon készítettem újat.
ma nagyon finomat sikerült készítenem.
vettek csont nélküli karajt. szeletelve kértem, így azzal már nem kellett bajlódnom. kiklopfoltam, és húspuhító sóval beszórtam, és félretettem állni egy csöppet, míg előkészítettem a tepsit (olívaolaj az aljára).
szépen lerakosgattam a lapos szeleteket a tepsibe az olajba (6 szelet kitöltött egy nagyobb tepsit) egy fej hagymát karikára vágtam és rászórtam a tetejére, majd egy egész almának kivágtam a belsejét és kis kockákban rászeltem a húsra.
ekkor jött a fűszerezés: egy kis chillipor (amit mint később kiderült nem lehetett érezni, mehetett volna több is), curry, őrölt bors (miután rászórtam gondoltam, hogy lehetett volna citrombors is… majd legközelebb), és végül két evőkanál méz. szépen szétterítettem a tetején a mézet, majd meglocsoltam még egy kis olívaolajjal az egészet. lefedtem alufóliával, majd be a sütőbe. 25-30 perc után fólia le, pirítás. kb még 30-35 perc utána lezártam, majd konstatáltam, hogy a szép mennyiségű lé eléggé leredukálódott, de annyi baj legyen, így csak koncentrálódik az íz ami benne van.
köretnek krumplipüré (remélem nem kell senkinek ecsetelnek a készítését. na jó csak annyi, hogy volt benne vaj, meg tej is.)
most látom a képek nem igazán élesek, ezért elnézést kérek, azért a lényeg látszik:)
Címkék: főzősarok, fűszerek, karaj, krumpli, méz, tepsis




2009. december 09. @ 19:04
Komolyan mondom, a leírástól is meg a képtől is összefut a nyál az ember szájában… A manó gondolta volna, hogy ennyire érdekel a sütés-főzés, mi több ekkora örömödet leled benne.
Bitzony bizony, enni jó. És főzni se rossz időtöltés. Hát még ha sikerélmények is kísérik a munkát !
Ne hagyd abba ! Én szívesen olvasom/nézem.
2009. december 10. @ 04:26
Savanyúcukor !
Nem kínlódom tovább! Nem tudok belépni abba a … “ZEBRABLOGBA”! – Szívesen beírtam volna nekik a következőket : [ na, talán @errorka olvassa ] –
http://bama.hu/baranya/kozelet/egy-zebra-viszontagsagai-273488
aztán http://www.hg.hu/blog/5285-rendhagyo-zebrak-szloveniabol
és – sajnos – a legfrissebb :
http://bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/het-gyalogosgazolsa-egyetlen-nap-alatt-274768
Hát… ennyit !
Kimaradt : és a cikkek alatt a kommentek ! (56 és 69 db.) No comment !
2009. december 10. @ 04:39
Ha nem olvastad volna – (miért olyanok néha a kommentek- amilkyenek !) Pszichológusok szerint azt nevezok PROJEKCIÓ-nak = kivetítésnek. Szerintem sok igazság van benne. http://www.azirastukreben.hu/miert-szur-ugy-a-masik-szalkaja (remélem majd működik !)
**********************************************
Akkor itt egy kis szurkálás :
(Nem kritika !- de leginkább azért nem szívesen kezdek bele a főzésbe, mert kb. így van megírva,- ahogy te is írod.) Pl. mennyi szelet hóst vettél ?- és az kb. hány személyre vonatkozik ?- és mindent nem sorolok fel ! :-) (Hány) mennyi C°-on kell sütni? Vajon ezt “együltödben” megeszed ? :-) Ha megmarad, akkor mennyire “gusztusos” újra felmelegítve ?-
És végül a nagy kérdésem ? … a mosogatás… :-) :-)
Persze, mindezek nehogy kedved szegjék! :-)
( Remélem koleszterinszinted jó ?- mert egy doboz /30 db. ATORIS tbl. 992 Ft – vényre! ) – testtömegindexed ? :-) :-)
2009. december 10. @ 09:13
hús: kb-ra szoktam venni, most 15 szeletet, két szelet egy fő kb étkezésenként.
a °C azt nem tudom, nem olyan a gázom, teljes lángon sütöm mindig.
nem ettem meg mind a 6 szeletet, 2-t akkor, meg elraktam 4et mára ebédre kettőnknek. gusztusosság kérdésében nem vagyok finnyás, mert tudom, hogy finom, és innentől nem érdekel:)
mosogatás… nagyon nagy baj… pikkpakk megvagyok vele, nem agonizálok rajta.
testtömegindexem nem tudom.. mert mostanában nem méredzkedtem. kb olyan 23-24:)
2009. december 12. @ 05:37
Na, nem tagadhatod rokonságodat @Aranyosfodorkával ! Tegnap vettem észre,hogy (bár csak egy-egy karika sütni való hurkát és kolbászt kértem… a kolbászt azt duplán hozta…) – A mi gáztűzhelyünk sütője elektromos,- de úgy emlékszem, hogy a hőfok a gáztűzhelyen is rajta van/volt – eredetileg. (újkorában) –
Tipp: LUCA napra felkészülni ! :-) …búza ültetés – szék faragása.. [vagy inkább az IKEA-ból... :-) ] – dologtiltást megnézni !-és betartani! :-) – ja ! mák is legyen otthon ! :-)
2009. december 14. @ 17:07
http://www.idokep.hu/?oldal=idokep
Hurrá! Itt a hó ! Holnap (kedd) korábban kelni ! :-)
Munkából nem elkésni!
2009. december 19. @ 01:22
Nekem még így is sikerült elkésnem… :-) 30 perc helyett 90… Viszont ez az almás-mézes jól hangzik, ki fogom próbálni! :-)