filmes-könyves

vannak filmek, amiket nem lehet nem látni, amik mondhatni kultuszfilmekké nőtték ki magukat. és tudom, minden korosztálynak megvannak a maga kultuszfilmjei. ez nem azt jelenti, hogy nem tetszhet egy korábbi korosztálynak a mai kultfilmek közül jó néhány, csak azt mondom, hogy nem biztos hogy mindenkinek bejönnek.
lásd például egy csomó oszkárdíjas filmet…. van aki szereti a Titanic-ot, és van aki ha csak Celin Dion nevét hallja, már a hátán is feláll a szőr. de mondhatnék másik filmet is, az is tuti ennyire meg tudná osztani az olvasókat.

hogy minek apropójára is van midnez?
a Yahoo állított nem is olyan rég össze egy 100as listát filmekből, amit látnod kell, mielőtt meghalsz. na most ezt egyrészt más emberek állították össze, másrészt meg csomó olyan film van benne, amit szerintem nem a mai korosztálynak szól, illetve nem tudnák értékelni. mert gagyi, mert régi, mert fekete-fehér, vagy egyszerűen nem tetszik nekik.
ezért is tartom egyrész ezt a 100as listát hülyeségnek. inkább saját magamnak állítok össze listát, listákat. nem feltétlenül 100asat, de listát. aztán lehet hogy kiegészítem még párszor, meg új elemek kerülnek fel a listára, mert hiszen új filmek folyamatosan születnek.

leírhatnám, hogy mik tetszenek, meg miért, de erre most valahogy nagyon nem érzek késztetést, meg szerintem nem is tudnám leírni mindegyiket, mert nem tudom a címét, csak a cselekményből pár pillanat ugrik be, és azért tetszik.

szóval a fejemben ott ez a lista, és örömmel gondolok arra, hogy igenis vannak olyan filmek, amik nem a “slágerfilmek” közül kerültek ki, hanem mert egy jó ember játszik benne azért tetszett.

néha jó dolog így összeállítani listákat. szeretnék könyvekből is valamikor, de előbb azt kell mondanom, hogy megfelelő mennyiségűt el kellene olvasnom belőle…. már rajta vagyok:)
már most meg tudom mondani, hogy a könyvek között ott lenne Rejtő sok műve, mint pl a 14 karátos autó, vagy az elveszett légió. mert egyszerűen élveztem olvasni.

és ha már olvasás… veszíts el te is egy könyvet. van ez a játék, blogja is van,  meg lista a könyvekről, stb… akit érdekel:
http://blog.justhvk.hu/
illetve az új lapjuk: http://veszitsel.konyvtar.hu/

 

ja, és a yahoo-s 100as lista, ha valaki kíváncsi rá: http://movies.yahoo.com/feature/100-movies-to-see-before-you-die.html

Címkék: , , , ,

21 hozzászólás ehhez “filmes-könyves”

  1. gliv Says:

    Nyilván nem lehet összeállítani olyan listákat, ami mindenki számára tökéletese. Ezeket a listákat áéltalában nem is ilyen célzattal készítik. Én azt gondolom, hogy filmes szakemberek által készített listákat érdemes böngészni. Amik a nézettség alapján készülnek, nem feltétlenül tarthatnak számot mondjuk az én érdeklődésemre.

    Ha valaki tőlem megkérdezné, hogy mit ajánlanék megtekintésre, valszeg nem az oszkár gyűjtő filmeket emlegetném. Egészen biztosan szerepelne a listámban jó néhány magyar film, mint pl. az Egészséges erotika. a Legényanya, a Tanu, vagy a könnyedebb műfajból a Csak sex és más semmi :)

    A külföldieknél sem biztos, hogy az amcsik járnának élen. Tuti ott lenne Amelie csodálatos élete, vagy a Zongorista, vagy Schindler listája. De ott figyelne az Amerikai pite is azért :)

    Könyvek tekintetébn még bonyolultabb a helyzet… Én is imádom Rejtőt, szinte az ő könyvein nőttem fel, bármennyire is ponyvairodalomnak tartják sokan. Kevés szórakoztatóbb könyv létezik az ő írásainál.

    De ott van Milne Micimackója, ami véleményem szerint legalább annyira nem gyerekkönyv, mint a Kis herceg… Mindkettő nagy kedvenc.

    Újabban szeretem az elmémre ható, elgondolkodtató, tanító könyveket. Coelho ezen műfajnak nagy mestere, mindenkinek tiszta szívvel ajánlom.

    De szeretem a régi magyarokat is, és az életről szóló novellákat is szívesen olvasom.

    Gyakorlatilag mindent, így marha nehéz dolgom lenne egy százas listával :)

  2. morrmota Says:

    nem is merem elgondolni, de filmek terén van egy woody allenes, van csomó angol feketehumoros, van sorozat, van akció, és még sorolhatnám napestig (este van:P)
    könyvek terén mint említettem lemaradásban vagyok, és ilyen elgondolkodtató könyveket még nem igazán olastam… épp ma hoztam el rejtő életmű 2. kötetét, azt fogom most bújni egy darabig, majd pedig a 3. kötetet.
    most hogy írom eszembe jut egy rég olvasott könyv, igazi bolondság volt, de nekem akkor nagyon tetszett. konkrétan A.B.Cee-A röppencs csupa marhaság összehordva, de nekem akkor úgy látszik ez kellett a boldogsághoz.
    Ismerősöm említett pár jó könyvet, amit tud és ajánl másoknak is, na arra még fenem a fogam… csak párhuzamosan nem szeretek könyveket olvasni, mert néha eggyel is megesik, hogy nem tudom mit is olvastam az előző fejezetben:)
    úgy látszik mostanában kezd benőni a fejem lágya:P

  3. NN Says:

    Kezd…
    :-) :-) :-)

  4. Vadvirág Says:

    Az én listámon tuti szerepelne a Hétköznapi varázslat (The Magic Of Ordinary Days), amit nem lehet idehaza megszerezni, pedig szerintem alapmű. Kár, hogy csak angolul van fent YouTube-on.

    Aztán ott van a Hivatali patkányok (Office Space), amit mindenkinek ajánlok szíves figyelmébe, aki multinál dolgozik. Neeem, az IBM és az Initech között még véletlenül sincs semmi hasonlóság. Megjegyzem, éppen a főnököm az, akivel rendszeresen felmerül az igény a film újbóli megnézésére. :-)))

    Könyv? Könyvből most Coelho a menő. Szinte kijelölő filccel olvasom… :-) Mást nem nagyon olvasok… inkább írni szoktam, mint olvasni. :-)))

  5. morrmota Says:

    NN: :) igen kezd…. nagyon lassan (de ez tökmindegy, kezd). már megszületésem óta kezd:)

    Virág: na igen… a Hivatali patkányok. ez is egy olyan film, ami lemaradt volna, ha nem említed. pedig nagyon jó film, a Szilikon völgy kalózai-val egyetemben. és ez is csak másodsorban jutott eszembe, hogy a patkányokról említés esett.
    a sok kapcsolódó gondolat….. milyen szép is ez:)

  6. Szuri Kata Says:

    jaj,jaj… hol és mivel is kezdjem! Mert mit is mondott V.I.Lenin (Uljanov) kb. ezt : (pontatlan! ) “A művészetek közül legfontosabb a film!” (vagy valami ilyesmi)-későbbiekben tán’ pontosítom. Okát ne “firtassuk”!- (pl. írás/olvasás tudatlanság/ terjesztés módja stb. Oroszországban -anno)
    -Szóval : ahogy írjátok is,- vannak “mindenféle” listák (természetesen könyvekről is )-
    Talán nem véletlen az a bölcselkedés (?) sem :
    3 fő feladatunk az életben (?)
    Utódok nemzése -
    Egy fa elültetése-
    3.000 db. könyv elolvasása -
    (Olvasni nem szeretők a mese és tan/szakkönyveket is beszámíthatják!)
    Hát, talán ennyit a könyvek “védelmében” a filmekkel szemben. ( ne vitassam : “szókincse” gyarapodik-e bárkinek is a filmektől ?…)
    **********************************************

  7. Szuri Kata Says:

    (Gyorsan ellenőrizve ! A lenin idézet majdnem pontos.)
    Viszont pl. az Irodalmi Nobel-díjat 1901-óta adják ki ( emlékezetből) – az Oscar-díjat 1929-től (?) (Google)- és nem tudom ki emlékszik a (magyar) “Nagy Könyv” játékra – bár azt több országban is “lejátszották” !- és igen meglepő lett a végeredmény. Összegezve :én filmekhez hozzászólni nem tudok,- viszont “olvasottságom” ellenére könyvet meg nem minősítek !sőt! : nem is ajánlok. Néha benézek ide : (is)
    http://konyves.blog.hu/ (emlékezetből írom) – persze az abban leírtaknak se higgyen senki !
    *******************************************
    Ismertem azt a “veszíts el egy könyvet” (játékot?) – hát.. no comment ! – de attól még,akinek tetszik, ám’ tegye. (Én még ismerősnek sem szívesen adok kölcsön,- nem ám’ “elveszítés”. ) főleg, hogy 3 ezer HUF alatt már “értelmes” könyv alig van. Igaz, a könyvtár csak 500/év ( nyugdíjasnak) –
    *********************************************

  8. Szuri Kata Says:

    Nagy kár, hogy épp+ ma szóétál és nem előbb!
    Épp’ ma van a Nagy Könyvelhagyó Nap ! ( a linket valahol meg lehet találni) – viszont matricát meg itt lehet letölteni :
    http://veszitsel.konyvtar.hu/
    Hibáért bocs’ -( látom vannak “értelmesebb” elvesztett könyvek is .) Sajnos Pécs “nem játszik” -(jellemző…) (?)

  9. Szuri Kata Says:

    Öregszem… (látási problémák) Pécs (17) – megkerült 3 – stb. Nocsak ‘ – (…)

  10. c00pe Says:

    A 3 fő feladatnaot úgy ismertem hogy:
    -írj könyvet
    - ültess fát
    - csinálj gyereket
    szóval hagyj valami maradandót.
    Könyves játékot ismerem, mikro elindult játszottam is, el is hagytam a zabhegyezőt azóta sincs róla semmi hír :)
    Valóban drága dolog, de ezt valahogy nem sajnáltam. nekem nagyon nem tetszett. Nincs is olyan könyvem amit csak egyszer elolvastam és többet ne olvastam volna bele… ebbe semmit nem találtam amit ujra olvastam volna…
    amúgy iwiwen van veszíts el egy könyvet klub :)
    üdv:
    c00pe

  11. c00pe Says:

    helyes írást ne nézzük :) kösze

  12. Vadvirág Says:

    Fát már ültettem, és könyvet is írtam – regény is, forgatókönyvet is, így a könyves-filmes írás nálam kipipálva. Jöhet a trónörökös. ;-)

  13. morrmota Says:

    nem feltétlenül kell gondolni “könyv” címszó alatt gerinccel rendelkező, enyv-el ragasztott darabokra, mert pl amiket én elhagytam, azok nyomtatott könyvek voltak műanyag spirállal lefűzve, ámbár ez semmit sem von le az értékéből.

    sokat törtem az agyamat, hogy hogyan is kéne írmi könyvet, mert valamikor régen volt egy nagyon gyenge próbálkozásom, akkor valami regényféleséget kezdtem el, de pár oldal után feladtam kellő ihlet, szókincs és ösztönzés hiányában. nem fogom feladni, most is tervben van, hogy írok valamit, amit a nagyközönség is élvezhet majd…idő kérdése:)

    örülök, hogy ennyire pörög a blog.

  14. c00pe Says:

    Legegyszerübb (szerintem) ha a saját életedből leírod az érdekes dolgokat, és fonsz köré egy történetet. nekem vanegy csomó ilyenem. ti szoktátok elmesélni ;)

  15. sajó sándor Says:

    http://iwiw.hu/pages/image/imagedata.jsp?imageID=49238468&userID=11784574

    spamgyanús, de hát iwiw az miért lenne az… nemtudom hogy ez miért jó.
    engedélyezem, oszt ha majd lesz még valami gyanús, akkor repül (morrmota)

  16. NN Says:

    Kicsit átformálva a közmondást: gyakorlás a tudás anyja… Tehát: tessék gyakorolni az írást ! Akár mindjárt itt, a blogban is. Sokan örülnénk neki.

  17. Szuri Kata Says:

    Derűs napot ! ( Akinek dolgoznia kell(ene) ma – azoknak : munkasikereket ! Nem terveztem hozzászólást (…) csak épp’ feltüntél a monitor jobb sarkában… (07.24-kor) így aztán : Jókat ! (Nem feledni,- ma fizetni kell az autóparkírozásért !- Pécs) -igaz, Bp-en is.

  18. morrmota Says:

    na parkolás… azaz amiért én még soha nem fizettem. megoldottam, hogy ne kelljen olyan helyre mennem, ahol fizetni kell érte.

  19. Szuri Kata Says:

    “Könyv” írásáról : “szakemberektől” ( + íróktól ) is hallottam : általában (?) mindenkinek van EGY témája ( amit képes lenne – (gondolja az illető…) – megírni “könyvben”. (regényben / memoár /családregény – stb. ) A nagy kérdés már csak az, hogy -arra- lenne -e érdeklődő ?- ( vannak akik pár hónap alatt “összedobnak” egy “könyvet” (sic!) – és van, aki (könyvéhez) egyetlen oldalt kb. napi 8 óra alatt ír meg,- stb. Hát…”macerás” egy ügy…. [ a sok "költőről" meg majd máskor (vers) ] -

  20. Szuri Kata Says:

    Mivel a film is emlegetve lett itt – most csak ennyit :
    http://nol.hu/kult/ben-hur__ujraforgatva benne : http://www.benhurlive.com/ – ( hangerőt csökkenteni ? ) – ill. jegyrendelés ( itthon) márc.30-tól (?) stb.

  21. Szuri Kata Says:

    bocs
    http://nol.hu/kult/ben_hur__ujraforgatva (?)
    meg Google

Meta

Utolsó hozzászólás

Címkék

Naptár

szeptember 2010
H K S C P S V
« aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Archivum

Időjós


Időjárás előrejelzés